Hogy az emlkékek frissek maradjanak, minden nap írok majd blogot, na persze. Az elgondolás lám négy hete várat magára. Mire papci hazaér, hogy átvegye a műszakot, már csak kókadok, hiába próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy mit is akartam lejegyezni. Pumpálni kell, mosni kell, főzni is illene valamit. A tíz utáni vacsora rendszeres. Ma ugyan 'super mummy'(ish) voltam, megfőtt a tyúkhúsleves, alapjaiban készen lett egy kínai leves is, és még egy wokos noodle fogásba is belekezdtem, a mosógép is kimosott (teregetni kell-ene), mamci a szuperanyu, gondolhatnánk, de ki fog majd elmosogatni. Nem sok kedvünk volt ma sem az etetőszékben maradni és onnan nézelődni, ahogy szuperanyu a konyhában a tűzhely mind a négy korongján kavargat valamit. Én egész nap eljátszanék vele az ágyon. Egész nap el tudnám ézni, ahogy az apró kezecskék nagy szakértelemmel megforgatják a tárgyakat, legyen az zokni, kocka, vagy labda, ahogy megszagolgatja Cica lábát, murrog hozzá, ahogy a nagyágyon bukfencezik, rátalál cumcumra, cuppog rajta egy keveset, majd már kóstolgatja is tovább a keze ügyébe kerülő tárgyakat. Ha nem kellene pumpálnom, ha lenne bőven tejecske, egészen másképp alakulnának a napjaink. Sokszor elgondolkodom rajta, vajon csak magam miatt ragaszkodom ennyire a pumpáláshoz, vajon használ-e annyit a kapott tejecske, hogy megérje azt az időt vinnyogással tölte(t)ni, vagy csak legyen formula, és akkor mukacolunk, bukfencezünk egész nap megállás nélkül? Az eszem és a szívem is azt mondja, anyatej nélkül nincs egészség, és hát mi értékesebbet adhatnék Neki, mint egészséget, ami nem vész el, nem veheti el senki, pénzért venni meg nem lehet. Vajon mit gondol, amikor ül velem szemben a székében, fél úton megunja (valljuk be, egy órát ott ülni nem kis feladat), én meg nem veszem fel, hanem próbálom elvonni a figyelmét, hogy na még egy kicsit, még egy kicsi és a másik cicivel is megvagyok. Lehet benne valami, amit a midwife mondott, a babát nem érdekli, hogy mivel eteted, a szeretet, a törődés a lényeg. Értem is, hogy mit akart ezzel mondani (a lélek kihat a testre, ha boldog a baba, a testi egészség is biztosított), meg nem is értek vele egyet. Én nem tudom formulával szeretni. A törődésem alapja az anyatej, a fejlődés, az egészség kulcsa. De! Ragaszkodva ezen nézetemhez, a testet ugyan táplálom, ám a lélek szomorú, amiért az időt a székben kell töltenie, és tudjuk, hogy a lélek gondjai kivetülnek a testre. Mi (lenne) a jobb, happy-formula-baby, vagy not-so-happy anyatejes? Túlkomplikálom? Nem tudom vinnyogni hagyni a székben, nincs szívem hozzá. Ráadásul egyre ravaszabb a csajszi, síráskor olyan mélyen néz a szemembe, hogy a legmélyebb bűntudatok kelti fel bennem. A hét java vinnyogással telt. A fogacskák körüli dolog miatt, vagy csak mert teljesen tudatában van, hogy ezzel tud a legjobban manipulálni. Valami nem tetszik, rögtön nyeke-nyeke, vinyi-vinyi. Egy dolognál vesztek türelmet, ha nem jut idő pumpálni. Itt meg visszakanyarodtunk a fentiekhez. Csak akkor derül majd ki, hogy kellett volna csinálni, ha felnő. Ha látom, hogy egészséges, mint a makk, igen, megérte azt a kis vinnyogást, de ha majd látom, hogy problémái vannak a kötődéssel, a bizalommal, tudni fogom, hogy hagynom kellett volna a manóba a pumpát. Megint test és lélek kötéltánca. Mi legyen? Hogy legyen? Remélem elnézi majd nekem, hogy kedző anyaként bizonytalanul téblábolok, hogy bár a legjobbat akarom, ha nem is mindig a legjobbul sül el, hogy a mostani tudásomnak a maximumát próbálom érvényesíteni, hogy néha türelmetlen vagyok Vele, hogy időnként ráerőltetem az akaratom, hogy nem csak móka és kacagás minden egyes nap, hogy nem tudom ösztönösem, hogy lenne a legjobb.
A mai terméshozam (32+4):
• 00:15 - 110 ml
• 05:00 - 105 ml
• 12:00 - 170 ml
• 19:30 - 180 ml
Totál: 565 ml
No comments:
Post a Comment