Saturday 22 June 2013

Plan B?

Harmadszori nekifutásra sem fogy a toj-toj, még sajttal sem. Nem tudom mi lett a kifogás ellene, úgy készül mint eddig. Pedig nagyon örültem, hogy nem csak porridge meg joghurt a reggeli. Nem baj, ha egyszer szerettük, szeretni fogjuk megint. Egy-két hétig most szünetet tartunk rántotta ügyben, hátha kiéhezünk rá. Addig meg porridge és joghurt orrvérzésig.

Délelőtt a helyi 'közösségi' bio-piacon jártunk, mert a szombatonkénti központi bio-piac kínálata nem vett le a lábamról a múlt héten sem (gyér, fonnyadt, itt-ott penészes zögyü). Vettünk brokkolit, karalábét(!), sárgarépát, édesburgonyát, a boltban pedig quinoát, polentát meg teljes kiőrlésű tönköly-spagettit, és zabtejet.

Továbbra is vonakodok tehéntejet adni Picikének, ugyan átléptük már bűvös első születésnapot, de még legalább fél évet rá szeretnék húzni. Kap más tejterméket, joghurtot, sajtot (jelenleg), de bővülhet majd vajjal, tejföllel, túróval (kefir errefelé nincs, sajnos), úgyhogy a kalcium-fehérje vonal biztonsági háló alatt mozog, úgy gondolom. Meg itt van ugye az anyatej, aminél jobbat még nem találtak ki. Amíg van, nincs ok a pánikra. Még egy 500 ml biztosítva van napi szinten. Van hogy egy 100-120 ml víz, vagy vízzel higított főtt almalé is lecsúszi. Várunk még a tehéntejjel, úgy gondolom.

12 hónapos korig mindenképp ajánlott váni, mivel a babák nem tudják sem könnyen, sem teljesen megemészteni a magas fehérje (protein) és ásványi anyag koncentrációjú tehéntejet, és megterheli az 'éretlen' veséket. Arról nem is beszélve, hogy a tehéntej-fehérje (casein) irritálhatja az emésztőrendszert. Később persze a tehéntej gazdag forrása kalciumnak (az erős csontokért és fogakért, véralvadás-szabályozó, izom-szabályozó), meg ott van a fehérje (növekedés), a szénhidrátok (energia). Ok, ok, tejet, de mennyit? 500-600 ml (minimum 470 ml). De azért 700 ml-nél többet már ne kapjon, mert nem marad hely a tápláló ételeknek, és így vashiányos vérszegénység léphet fel. Két, de inkább három éves korig pedig a 'low fat/skimmed milk' nem ajánlott, legyen csak 'whole milk'.

Tipp: A kalcium felszívódását a D-vitamin segíti, a vasét pedig a C-vitamin.

Gondolkoztunk valami tehéntej-alternatíván. Kecsketej? Állati tej az is. Egyszer, talán tavaly év vége felé, már kóstoltunk rizstejet. Nem jött be, nagyon nem, sőt, borzalmas volt. Mosópor! Szóját nem akartam, ebben biztos voltam, még ha organic is, akkor sem. Ma belebotlottunk ebbe a zabtejbe. A rizstej után nem voltak nagy elvárásaim. Minimál összetevős: víz, zab, só [INGREDIENTS: Oat base (water, organic oats 10%), sea salt.]. Eh, só! De inkább só, mint cukor vagy édesítő. Láss csodát, iható. Nem lesz a kedvencem, de a rizsnél százszor jobb. Picike kapott pár kanál kóstolót. Úgy csúszott, mintha semmi újdonság nem lenne benne. Phew, we have a plan B!

Oatly_Organic_Oat_Drink
Oatly Organic Oat Drink

NUTRITION INFORMATION (per 100 ml):
Oatly Organic Oat Drink /// Organic Whole Milk
Energy 150 kJ/35 kcal /// 285 kJ/70 kcal
Protein 1 g /// 3.2 g
Carbohydrates 6.5 g /// 4.7 g
   of which sugars 4 g /// 4.7 g
Fat 0.5 g /// 4.0 g
   of which saturated 0.1 g /// 2.5 g
Fibre 0.8 g /// 0.0 g
   of which beta-glucan 0.4 g /// ---
Sodium 0.04 g /// 0.06 g

Organic Whole Milk+
Calcium 119 mg (15% RDA)
Vitamin B12 0.4 mcg (16% RDA)

Az a baj a zabtejjel, hogy csak fele energia, a fehérje csak harmada, zsírtartalma pedig csak nyolcada, és még kalcium sincs benne az energiafaló egyévesnek. Szomjoltónak talán megfelel. Az anyatej elengedhetetlen, ha ki akarjuk kerülni a tehéntejet. Szerencsére még meg van az 500 ml!

A mai terméshozam (52+5):
• 07:15 - 160 ml
• 13:15 - 105 ml
• 10:00 - 115 ml h.expr.
• 23:45 - 150 ml
Totál: 530 ml

No comments: