Thursday 25 October 2012

Paced Bottle Feeding

A LC ajánlására a 'Paced Bottle Feeding'-et gyakoroljuk. Ez arra jó, hogy a baba maga szabályozza a tejecske folyását, mint a szopinál is. Ahelyett, hogy 'beleöntenénk' a tejet, hagyjuk, hogy a baba maga szívja ki a neki megfelelő tempóban. Amikor az üveget csak 'beleállítjuk' a szájába, úgy tűnhet, hogy nagyon éhes és ezért nyel sűrűn, nagyokat, holott meg csak azért csinálja szaporán, hogy meg ne fulladjon. Ezt úgy kerülhetjük el, hogy a babát ülő helyzetbe hozzuk, a fejét és a nyakát megtámasztjuk a kezünkkel, az üveget (széles aljú, lassú folyású cumi) horizontálisan tartva helyezzük a szájába, épp csak annyira döntve meg, hogy   elegendő tejecske legyen a cumi hegyében. Az is jó, ha az első pár szopásnál hagyjuk, hogy csak levegőt szívjon, hogy ne azzal legyen, hogy a folyás azonnali, nehogy később elutasítsa a cicit, mert nem dől belőle azonnal a tejecske. Figyeljük a stressz jeleit: szemöldök ráncojás vagy kikerekedett szemek. Amikor meg akarjuk 'pihentetni' a babát, forgassuk el a cumit, hogy a baba tudja, a cumi ki fog jönni. Ez meg fogja akadályozni a védekező viselkedést, mint rászorít vagy erősebben szív (mert sosem tudja, mikor lesz a cumi kihúzva). Pihentessük a 'cicit' az állán vagy a pofiján, hogy tudja, a cumi még rendelkezésre áll. Hagyjuk, hogy a baba döntse el, mikor fejezte be az evést (az egyik ilyen szünet után már nem érdekelt többé). Próbáljuk meg így 'elnyújtani' az etetést, hogy 15-20 percig tartson befejezni az üveget.

Ilyen problémánk a hatodik hét környékén volt, amikor is három perc alatt itta ki az üveget. Volt is köhögés, hörgés, krákogás rendesen. Én csipogtam is, ahol csak tudtam, de senki nem említette, hogy talán nem jól tartom az üveget és nem jól adom a szájába a cumit.

Most hogy már nem függőlegesen 'áll benne' a cumi, és nem csak gulp-gulp az eleje, a két hete elromlott evésünk javuló tendenciát mutat. Hagyom, hogy ő tartson szünetet (mindig is így evett, apróbb szünetekkel, de a midwife-ok erősködtek, hogy folyamatos szopást kell produkálni), ilyenkor nem veszem ki a cumit, csak teljesen vízszintesbe hozom, hogy ne legyen a cumiban tejecske. Majd ha folytatja, billentek bele tejecskét. Most ezzel közel a végéhez áll csak meg hosszabb időre. A maradék 30-40 ml-vel meg úgy 'trükközök', hogy eszik amennyit eszik, legfeljebb még megkínálom egyszer-kétszer, ha továbbra sem, akkor jön egy peluscsere (mert Foxy előszeretettel látogat meg minket evés közben a tiszta pelusba), és utána ismét nekifutunk a maradéknak, ha ezután sem érdekli, akkor hagyom (mummy's milk megy vissza a hűtőbe, formula a kukába). Ez most működik. Nincs nyeke-nyeke, nincs sírás. Pace = Peace.

A mai terméshozam (18+3):
• 02:20 - 180 ml
• 06:00 - 105 ml
• 12:30 - 150 ml
• 15:30 - 95 ml
• 21:00 - 110 ml
Totál: 640 ml

Tuesday 2 October 2012

Amikor szakad a cérna

Amikor már azt hiszem, minden rendben, minden menni fog, hogy megy ez, akkor jön egy olyan nap (mint a mai), amikor szétesik az egész, és vele együtt én is. A döcögős kezdet után jó pár olyan flottul működő hét következett, ahol mindenre találtam időt, minden ment, mint a karikacsapás, éreztem, hogy nyeregben vagyok, erre puff, elromlott a szerkezet. Újabban ismét a béka bizonyos fertálya alatt érzem magam, hogy semmire sincs idő, hogy semmi sem megy úgy, ahogy elképzeltem, vagy ahogy szeretném.

Kezdeném azzal, hogy Missy az utóbbi 2-3 hétben éktelen ordításba kezd (házon kívüli peluscserénél, vagy étteremben előszeretettel), random módom, látszólag kiváltó ok nélkül. Látszólag, mert ugye ok nélkül miért tenné, de csak nem sikerül rájönni, hol a gyújtópont. Teszi ezt, ha nem is naponta (mert van olyan napunk, hogy egy nyekk sem hagyja el a száját), de két-három naponta, és akkor nagy ám a jajveszékelés. Mocorognak a fogacskák? Fáj a pocija? A probiotikum ugyan helyrehozta, nem zöldes a poo-poo, nyálka sincs benne, de talán a 'hordozóanyag', a maltodextrin okoz most galibát? Azután ott vannak az én dolgaim, a cici, a szivárgó pipi, a pyogenic granuloma, az hogy a lakás egy nagy szemétdomb, csak toldozva-foldozva van, nem is tudom mikor volt utoljára rendesen kitakarítva. Ugyhogy nem a nyeregben, de még csak a közelében sem, hanem a ló alatt, vágta közben a nyeregbe görcsösen kapaszkodva látom magam manapság.

Ma ordított szinte egész nap. Még reggel kezdte, amikor a breastfeeding-es Coffee Morning-ra készültünk. Pelust cseréltünk, szépen felöltöztünk, megtömtük a pocit, majd hopp, befigyelt a Foxi, a háta közepéig, így a gondosan összeválogatott outfit e-ee piros lámpát kapott. Sebaj, van másik! Nudira vetkőztünk, meleg víz meg vatta, új pelus, új szerelés. És innen jött a megállíthatatlan. Amint a buggy közelébe értünk egyre erősödött a hangerő. Távolodva még elviselhető volt, de két méterre a járgánytól már fülsüketítő. Mintha csak nem, nagyon nem akarta, hogy menjünk. Másfél óra után feladtam. Ha nem akarod, nem kell, a lényeg az, hogy én szerettem volna. Itt volt a közelben, a laktációs tanácsadóval is meg volt beszélve, hogy ott találkozunk. Ki akartam mozdulni, ismerkedni. Hátha valami értelmes anyába is botlottam volna.

A nap hátralevő része is vinnyogással lelt. Nem volt jó sehogy, se kézben, se fekve, de a játék sem kötötte le különösebben. Csak alváshoz hagyta abba a nyekergést. Délutánra már nagyon elfogyott a türelmem, alig vártam, hogy papa hazaérjen és átvegye a hadszintért. Egy kiadós sírással én is leeresztettem a gőzt. Persze, hogy megbánom, ha vagyok olyan süsü, hogy 'megharagszom' rá, hiszen nem tudja elmondani, hogy mi a probléma, hol fáj, mi nem jó. Meg persze, hogy jól meg is sajnálom. Drága jószág, édes kis virágszál!

A mai terméshozam (15+1):
• 03:20 - 68 ml B + 62 ml J
• 12:20 - 100 ml B + 103 ml J
• 23:40 - 115 ml B + 120 ml J
Totál: 568 ml

Monday 1 October 2012

Tizenöt hetesek lettünk

Eszünk, játszunk, alszunk, játszunk. Játszunk, játszunk, meg játszunk! Az evéssel, étvággyal nincs probléma, az alvás is szép nyolc óra egyszuszra. A koszmótól megszabadultunk. Az új hajacska már nem olyan világos, elkezdett sötétedni.

Az esti kiadós alvás következménye, hogy a formás kis buksi jobb oldalt, hátul enyhén belapult, mert csak jobbra fordulva szeretünk aludni (a jobb mancs jobb szagú mint a bal??).

Amit az orra elé lógatok megfogja, majd meg is nyálazza. Határozott mozdulattal nyúl utána. Babanyálból van bőven. Jut mindenhová.

A délutáni játszásnál tartottunk, a szokásos csörgő dolgok a magasba, majd onnan közeledve, szórakoztatták a Kisasszonyt. A mosolygó csillag volt éppen soron. Olyan nevetésbe tört ki, mondhatnám teliszájas röhögésbe, hogy már-már úgy tűnt abba sem tudja hagyni. Bő másfél-két percig ment a soha-nem-látott derültség nagy önkívületben. Nagyon örültem, hogy épp kamera is van nálam, így papát is megörvendeztethettük. Priceless!!

A mai terméshozam (15+0):
• 02:00 - 68 ml B + 65 ml J
• 09:20 - 73 ml B + 70 ml
• 17:00 - 90 ml B + 90 ml J
• 22:00 - 68 ml B + 70 ml J
Totál: 594 ml

Sunday 30 September 2012

Eö-veö-meö

Megy a duma, a magyarázás, a szövegelés, a csicsergés, csivitelés, csiripelés, meg a csacsogás. Társalog, diskurál, akkor is ha épp nincs látható közönség (mi elbujva a kiságy mögött gyönyörködünk). Boris pl. szívesen veszi az okítást: a-mmma, me-ma, heö-me. Olyan cukor! Cukorvirág!!

Beárja az egész kiságyat! Háton mukacol, fel a másik végére, majd meg vissza. Keresztben is sokszor találjuk. Ha nagy a hallgatás, biztos valami csibészségen töri a kis buksiját. Ha rajtakapjuk, huncut mosolyt vág.

Lamaze-Gardenbug-Foot-Finder-and-Wrist-rattle
Lamaze Gardenbug Foot Finder and Wrist rattle
Színes csörgő-zörgő bogárkák az aktív baba-kezecskékre, lábacskákra. A zokni nem marad fent sokáig, de a csuklópánt (tépőzáras) jól bírja. Papa találta.

A mai terméshozam (14+6):
• 03:50 - 83 ml B + 72 ml J
• 12:00 - 88 ml B + 90 ml J
• 20:40 - 82 ml B + 95 ml J
Totál: 510 ml

Saturday 29 September 2012

Ha megáll a batár

A hétvégi kirándulások, csak hogy ne legyenek túl eseménytelenek, sírás-rívással tarkítottak. Ha beülünk valahová, csak idő kérdése, és hangos egéritatás lesz a vége. Aminek meg az a vonzata, hogy 'hork-it-down' üzemmódban belapátoljuk a maradék kaját (desszertre nem mindig marad idő), és uccu neki, a lényeg, hogy guruljon a bugirájd. Nem tudom, hogy a fények, a szagok, vagy a csörömpölős zajok zaklatják fel, de nagyon el tud kámpicsorodni Missy. Percekig görbült szájjal szipog utána.

Tommee-Tippee-Closer-to-Nature-260ml-Easivent-bottle
Tommee Tippee Closer to Nature 260ml Easivent bottle

A megnövekedett étvágy nagyobb üveget kíván. Két darab 260 ml-es üveggel már nem lesz probléma 150 ml-es formulát előállítani, ahol a végtermék már 175 ml.

Tommee-Tippee-Easivent-bottles-260ml
Tommee Tippee Easivent bottles 260ml

A mai terméshozam (14+5):
• 03:40 - 70 ml B + 72 ml J
• 12:00 - 80 ml B + 90 ml J
• 21:00 - 105 ml B + 105 ml J
Totál: 522 ml

Friday 28 September 2012

Pillanatkép

Mindent a szájába töm, ami csak a keze ügyéne kerül. A takaró, a börpirongy sem kivétel. Ma a gombot próbálta lerágni a kardigánjáról. Ezentúl majd ügyelnem kell (arra is), hogy ne legyen laza gomb egy ruhadarabon sem?

Kiszámoltam ugye, hogy ha hétszer eszünk, akkor 120 ml, ha pedig csak hatszor akkor 140 ml a minimum folyadékigény. Igen ám, de most, hogy egyre hosszabbakat alszunk, csak ötször van kajcsi: hajnali kettő és négy között, reggel hét és kilenc között, majd dél-három-hat vagy egy-négy-hét, ez pedig már 170 ml (kerekítve). Ó, az étvággyal nincs is semmi probléma, 'mummy's milk'-ből amennyi csak jól esik (vagy amennyi éppen van). A délutni 110 ml anyatejet gondoltam felkerekítem formulával, meg sem állt volna amíg ki nem ürül az (120 ml vízből lett 140 ml formula) üveg, ha el nem veszem, amikor már csak 60 ml maradt benne. Zokon vette.

A cici kikészült. Kikészítette a pumpa. Nem először. De remélem utoljára! Már olyan vastagon kenem a lanolint, hogy ki sem látszik alóla. A jövő héten találkozom az egyik IBCLC-s tanácsadóval. Ez már nem helyzet, de feladni akkor sem fogom! Nem tehetem, kevesebb anyatej, több tápszert hoz magával. Anyatej hiányában pedig full formula, ami nagyon elszomorítana.

A Friends of Breastfeeding-től meghívást kaptam az idei Breastfeeding Challenge-re (tavaly közel 400 gyermek szopott egyidejűleg, 392 egészen pontosan, annak ellenére, hogy az országban az egyik legalacsonyabb a szoptatási arány a világon). Tegnap még regisztráltam is, de ma le kellett mondanom.

A mai terméshozam (14+4):
• 09:20 - 90 ml B + 90 ml J
• 15:20 - 82 ml B + 90 ml J
• 21:40 - 75 ml B + 75 ml J
Totál: 502 ml

Thursday 27 September 2012

Bugirájd

Írtam Naty-éknak pelenka ügyben, hogy hát elszúrtátok az új design-nal. Több körös emil-váltás után kiderült, hogy amit én új dizájnnak gondoltam, az valójában a régi (mondták ők), hogy én előbb az újjal ismeredtem, majd a régivel találkoztam, ami valahol elfekvőben lehetett a Boots raktárában. A lényeg, hogy lesz megfelelően rögzíthető Naty nappy, mert sem a Pampers, sem a Huggies pelenka nem vált be, az előbbi, mert éktelen vegyszerszagot áraszt, az utóbbi pedig mert szivárog (ennek sincs füle elől, mint az régi-új Naty-nak).

Naty-ék két csomag pelust adtak postára a napokban a kellemetenségem okán. Délután elsétáltunk érte a postára (30 perc egy irányba). Missy nagyon jól viselte a bugirájdot, szemlélődött, fákat, felhőket, épületeket. Semmi nyekergés nem volt. Egyszer görbült csak le a szája, amikor egy vinnyogó autó húzott el mellettünk, de tízig sem számoltam el, megvigasztalódott. Egyébként mostanában hamarabb vigasztalódik, ha eltörik a mécses. Meg persze az is igaz, hogy hamarabb le is görbül az a csinos kis szájacska. Még kiváltó ok sem kell hozzá.

A kórház mellett mentünk el. Két kisdedet is épp akkor vittek haza, békésen szundikáltak az autós ülésben. Aprók voltak, vöröskék. Három hónappal ezelőtt a mi kis Napsugarunk is elhagyhatta a kórházat. De régen is volt! De mekkorát nőttünk azóta! Hogy repül az idő! De hova is szalad!? Máris nosztalgiázom.

Peluscserénél (is) énekelek neki, hogy azzal is lekössem a figyelmét, hátha kevesebbet kalimpál-tekereg, és így talán simábban megy a (levesz-lemos-feltesz) hadművelet. Ilyenkor figyeli a számat, ahogy mozog.

A napokban a 'Cifra palota' a sláger:

Cifra palota,
zöld az ablaka.
Gyere ki, te Tubarózsa,
vár a Viola.

Kicsi vagyok én,
majd megnövök én!
Mint a tüdő a fazékból
kidagadok én.


Kislány vagyok én,
majd megnövök én!
Esztendőre vagy kettőre
nagylány leszek én
.

Ha eszek nagy érdeklődéssel követi, ahogy eltűnnek a dolgok a számban. Követi a kanalat vagy épp az almacikket. Le nem veszi a szemét rólam. Ha csámcsogok, hangosan kinevet.

Szövegel akkor is, ha a keze a szájában van. A 1-3 vagy a 2-4 ujjacskák vannak csócsálgatva. Ki is vörösödnek szépen. Ma mindkét keze a szájában volt, úgy énekelt, szélesszájú kisbékát mintázva.

A mai terméshozam (14+3):
• 08:00 - 95 ml B + 118 ml J
• 15:20 - 78 ml B + 90 ml J
• 23:30 - 95 ml B + 105 ml J
Totál: 581 ml

Wednesday 26 September 2012

Cicibarát

Délután hívott a háziorvos, hogy megjött a kenet eredménye a laborból. Nincs fertőzés. Nagyszerű, de akkor mégis mitől fehéredik ki a cicik hegye, mi az ami lerakódik rajta, mitől fáj, mitől szúrkál benne!? Nem tudja, válaszolta, és az Epsom Salt-ot (magnesium sulphate) javasolta, hogy azzal áztassam.

A szombaton szétkülött 12 emilre öt válasz érkezett, többek között Jack Newman-tól (ő volt az első, aki válaszolt, még szombat reggel!). Szakterülete a szoptatás. Megnyugtatott, hogy a Bactroban-tól nem lesz baja a gyereknek, évek óta használják. Ugyan én a cicit csak nem mertem a szájába adni azóta, a kipumpált tejecskét kapja.

Az eddig használt Tommee Tippee 'cicipárnát' most nem találtam, helyette a Lansinoh 'nursing pad'-jait kaptam. Valamivel nagyobbak, nagyjából ugyanolyan vastag, épp csak külön vannak csomagolva, egyesével, és halvány rózsaszín, meg kagyló alakú. Ha már szín, akkor inkább lilát választhattak volna (és akkor még 'brand'-en belül maradtak volna). Az egybecsomagolt TT szerintem meg praktikusabb, ha táskába dobom, nem kell figyelni, hogy lesz-e párja. Ennek ugyan könyebben feltéphető a csomagolása (a TT-ssel mindig bajban vagyok), de a félbehajtott párnával szöszölni kell, hogy szétnyissam.

Lansinoh-Nursing-Pads
Lansinoh Nursing Pads

A mai terméshozam (14+2):
• 03:20 - 55 ml B + 68 ml J
• 08:20 - 50 ml B + 48 ml J
• 17:00 - 78 ml B + 98 ml J
• 23:00 - 68 ml B + 78 ml J
Totál: 543 ml

Tuesday 25 September 2012

Bugyborék

A rágóka (abból is a kék), ami után nem volt nagy az érdeklődés az elején, most remek pofiszórakoztató. Rágcsáljuk így is, úgy is.

Vagy sok apró, kicsit, vagy jó nagy bugyborékokat szokott fújni. Már amikor azt hiszem, hogy le fog cseppenni, és nyúlok a börpirongyért, visszaszívja!

Pár napja figyelek fel arra, hogy nyüszög álmában, van, hogy fel is sír. A szemei csukva, alszik tovább. Rosszat álmodhat?! Álmodnak rosszat az ilyen kis apróságok?

Koszmóból már alig van. Csak a nagy kutacson van még belőle, ott nem nagyon mertem kapargatni. Az olívaolajtól szépen felpuhul, és a babakefével körkörös mozdulatokkal fésülve fellazul.

Kitartóan szövegel. Van, hogy csak magának, a kezének. Mice jó alany, ha hallgatni kell a mondókát. Ma az 'emmü'-t tanította neki.

A takarónak új funkciója van. A fejünkre lehet húzni.

Tegnap bajban voltam megint a 'let down'-nal. A bal cici ismét bedugult. Csak úgy szúrt délutántól, meg este. Hajnalban sikerült csak gumizsákozás és hosszas nyomorgatás után kiszabadítani a bentrekedt tejecskét.
 
Mothercare-Bobble-Knit-Trapper-Hat
Mothercare Bobble Knit Trapper Hat
Puha, kötött (állítólag kézzel, na persze), belül bélelt (thermo) sapi bojttal - télre, hogy a fülecskék se fázzanak.

Bobble-Knit-Pattern
Bobble Knit Pattern

A mai terméshozam (14+1):
• 04:00 - 100 ml B + 50 ml J
• 10:00 - 70 ml B + 75 ml J
• 16:40 - 60 ml B + 72 ml J
• 22:00 - 53 ml B + 70 ml J
Totál: 550 ml

Monday 24 September 2012

ZsákbaMissy

Újabban hasizomra gyúr a Kisasszony. Peluscserénél szinte folyamatosan, olyan mintha fel szertne ülni. Felhúzza magát, majd megtartja 4-5 másodpercig. Vagy hídban van, vagy így, nagy kihívás ezek mellett úgy ráadni a tiszta lepust, hogy az rajta is maradjon. Ő nagyon élvezi, én kevésbé, mert ugye a cél az, vagyis a lényeg, hogy ami kijön, az bent is maradjon (a pelusban) a következő cseréig.

Amit a szeme, orra elé tartok, mindenre ráfog. Megy is egyből a szájába. Ha meg épp nincs a kezecskékben semmi, egymást szórakoztatják.

Új hajacska is szépen növöget, úgy fél centis lehet, világos, pelyhes. Olyan a buksija tapintásra, mint a naposcsibe, puha, selymes. A tarkóján még bőven van a 'régi' hajból, ami jóval sötétebb, 2-3 cm, de hullik. A lepedőjén, ahol a buksija van, csupa haj, ha meg megfogom, négy-öt szál mindig a ujjaim között marad. A feje hátul-középen egy 5 cm-es körben meg kopasz, annyit csuzálja.

Délelőtt a háziorvosnál jártunk, ismét cici ügyben. Kenetet vetettem, hogy most aztán már járjunk a végére, hogy mi is az a fehér réteg a cicik hegyén, és hogy mitől fáj, mert a Bactroban nem segített rajta (vagy csak nem használom még elég rég óta ahhoz, hogy eredménye is legyen, arról nem is beszélve, hogy mennyire csíp). Vért nem volt hajlandó venni, mondván az úgy sem mutatna ki semmit (!??), legfeljebb azt, hogy valahol van valamiyen fertőzés. Vittem pipi-mintát is, meg tejecske mintát is, hogy küldjék azokat is a laborba. A pipibe egy lakmuszpapírt dugott (tiszta), a tejre meg azt mondta, hogy nem küldi sehová, mert a tejjel mindig minden rendben van. De legalább vett kenetet (azt hittem kiugrok az ablakon, amikor jól bele-beledörgölte a vattás pálcát)!

A vacsora után a szokásos börpire vártunk, nagy dörgi-mörgizésbe kezdett a vállamon. Dörgölte a kis arcocskáját, ahol csak érte. Az találtam, hogy ez is a fogzáshoz köthető (mint a nyáladzás, ujjrágás), hogy ide sugárzik ki a fájdalom.

Estére kitoltunk Missy-vel, halózsákot kapott alváshoz, hogy abban húzza le a 6-8 + 4-5 óra alvást. Mert azok a mindig kalimpáló tapikák le-lekalimpálják a takarót. Napközben - ilyenkor a csíkost használjuk - nem is marad meg rajta, de előfordult, hogy reggelre is csak félig volt már ratja, vagy sehogy, inkább csak a lába alatt, felpócolva.

A mai terméshozam (14+0):
• 03:00 - 85 ml B + 75 ml J
• 09:20 - 58 ml B + 77 ml J
• 16:30 - 60 ml B + 90 ml J
• 23:00 - 58 ml B + 72 ml J
Totál: 575 ml

Sunday 23 September 2012

Táncoló tehénke

ELC-Blossom-Farm-Wobble-and-Rattle-Clover-Cow
ELC Blossom Farm Wobble and Rattle Clover Cow

Piros kelj-fel-tehén, amely körbe-körbe táncol, az éttermi asztalon pl., lekötni a mindig fürkésző, mindig kívánci szemeket. A füle recseg, a feje csörög, piros, mosolyog, jobbra-balra dől, körbeforog, sosem álmos.

A mai terméshozam (13+6):
• 04:40 - 85 ml B + 105 ml J
• 13:00 - 80 ml B + 95 ml J
• 20:00 - 80 ml B + 72 ml J
Totál: 517 ml

Saturday 22 September 2012

Bactroban (mupirocin)

A tegnap esti 7 órás (kiadós, 140 ml) vacsora után hajnali 4-kor jelezte csak hogy éhes. Kilenc óra egyszuszra! Bár lehet, hogy még mindig a kortizol hatása alatt volt.

A tegnap mért 5560 g azt jelenti, hogy a napi minimum folyadékbeitel kívánalom 834 ml (bár a PHN szerint ezzel csak az első hat hétben érdemes foglalkozni). Ez hét etetésre osztva 120 ml, hatra pedig 140 (felkerekítve).

Etetés után pumpáltam, de már nem tudtam visszafeküdni aludni, mert nem hagy nyugodni a Bactroban (mupirocin) krém és annak hatása a szoptatásra. Ugyan a magyar IBCLC Laktációs Szaktanácsadó ajánlotta, de nem lennék én, ha nem olvasnék utána. Hol máshol? Gugli.

Az e-lactancia.org oldalán ugyan az szerepel róla, hogy biztonságos (not risky for BF or child), majd észrevetelként meg azt írja, hogy NE használjam a mellen vagy a mellmimbón. A gyártó (GlaxoSmithKline) honlapján pedig ez szerpel: The use of BACTROBAN ointment has not been studied in women who are pregnant or breastfeeding. Nos, ha nem vizsgálták, akkor ugye meg hogy lenne biztonságos. A krém mellékelt tájékoztatóján is az szerepel, hogy ha szoptatsz, keresd fel az orvosod mielőtt használnád. Minden gyógyszergyártó ezt mondja. Az orvos meg elküld a gyógyszerészhez, az meg azt mondja, hogy kérdezd meg az orvodos. Senki sem akar itt kérem felelősséget vállalni, ez a nagy büdös helyzet!

Tegnap este mertem csak bekenni a cicihegyeket (csípett is rendesen, hiába használtam leheletfinoman), de a kipumpált tejet nem mertem még odaadni Manónak.

Elküldtem hát 12 emilt ma reggel ide-oda (Academy of Breastfeeding Medicine, International Breastfeeding Centre, LLL, Friends of Breastfeeding, Mumslikeus, IBCLC), hátha valamelyikük  mond valami okosat is.

A szoptatas nem 'divat' errefelé, mindossze csak 33% próbálkozik meg vele, de hogy aztán mennyi marad meg mellette, azt már nem tudom. A védőnő szerint nem az a lényeg, hogy mit eszik a baba (milyen védőnő az ilyen!?!), hanem a szeretet. Szeretettel még nem lakott jól senki, tudtommal. Egészségmegőrzésre ugyan alalmas a LOVE, de sem fehérjéhez, sem szénhidráthoz, sem zsírhoz, sem ásványi anyagokhoz nem jut általa a szervezet. Hogy legyünk így nagyok!?

A védőnő (már látom, sajnos) csak arra jó, hogy megmérje a gyerek súlyat, másra alkalmatlan. Tegnap kérdeztem: gyakran hallom a gyereket fel-felköhögni az utóbbi 2-3 hétben, meg sűrűn nyel is utána, esetleg visszajön valami a tejecskéből, meg hogy mostanában 'kattog, ropog' a gyerek feje bal oldalt meg a feje tetején (érezni is lehet, ezt naponta egy-kétszer szokta csinalni, de nem igazán látom az állkapcsát mozogni, ha esetleg azzal lenne összefüggésben), meg hogy a fején a koszmó terjed, már nem csak a homloka tetején van belőle, de a feje tetején is, sőt a jobb szemöldökén is (ő ugye 3-4 hete azt mondta, hogy nem kell vele foglakozni), hogy a baba arcocskáján száraz a bőr, a homlokán is, a jobb pofiján meg érdes, hogy amióta betöltötte a 3 hónapot (kedd) nagyon megváltozott, az alvás-evés ritmus felborult, nyűgösebb, nem köti le magát, erőltetett nyekergés szinte egész nap, így sem jó, úgy sem jó, sehogy nem jó, de nem sir, csak nyekeg, nyekereg. Most is mindenre azt válaszolta, amit szokott, nem kell aggodni.

Próbálunk gyerekorvoshoz (paediatrician) is bejutni, magán úton újabban, mert a közegészségügyben 3-4 hónap a várólista, hogy beszélhessünk, kérdezhessünk szakavatottól az oltásokkal kapcsolatban. A gyerekkórház magán rendelőjébe lehetetlen beletefonálni, hangpostára van állíta, vissza meg nem hívnak (három üzenet után sem). Talán nem kellett volna meghagynom, hogy az oltásokról akarunk kérdezni, vagy csak nem kell a pénz.

Apropó pénz. A legutóbbi háziorvosi vizit alkalmával, mikor is az oltásokkal kapcsolatos kérdésekkel bombáztuk az orvost, és közölte, hogy a vizit időtartama 15 perc, és a további kérdéseinkkel jöjjünk vissza egy másik időponttal, miközben a feltett kérdéseinkre a Wikipédián próbált választ találni (ott a jelenlétünkben!, és ez az új háziorvos, a régi a Google keresőt használta), a vizit díja 55-60 juró.

Apropó oltás(ok). Mindenki ködösít. Egyenes választ sehol se kaptunk. Ráadásul mutogatnak is. A védőnő: kérdezzem a háziorvost, a háziorvos: kérdezzem a gyerekorvost vagy a HSE-t (egészségügyi szolgáltatás végrehajtó), a gyerekorvos (telefonon): kérdezzem a háziorvost, a HSE (emilen): kérdezzem a háziorvost. Ismerős?

A mai terméshozam (13+5):
• 05:00 - 70 ml B + 70 ml J
• 11:30 - 50 ml B + 65 ml J
• 20:00 - 95 ml B + 120 ml J
Totál: 470 ml

Friday 21 September 2012

3 hónapos fejlődési értékelés

Az eddig remekül (és pontosan!) működő 3-6-9 borulni látszik. A tegnapelőtt este elmaradt 8 órás 'top-up'-ra tegnap sem volt igény. Ráadásul a 6 órás vacsorát tegnap már nem követett semmi, csak a (most már súgva mondom) szokásos hajnali 2 órás tejecske, majd 7-kor reggeli. 8+5 óra kaja nélkül, amiben benne volt egy fél óra 'éneklés' is hajnali háromig, vagy akörül, én előbb bealudtam (persze, hogy bevettük a nagyágyba). A következő hami délelőtt 10-kor lett volna, de olyan mélyen nyomta a szunyát, hogy nyugodtan végezhettem a házimunkát. Mivel 11-re a PHN-t vártuk, hogy a 3 hónapos fejlődési értékelést elvégezze, ezért valamivel 11 előtt felkeltettem, hogy pelust cseréljünk (hogy ne akkor kelljen poo-poo-s popót mosni, amikor épp itt van, és várja, hogy a mérlegre tegyem). Cseréltünk pelust, pee-pee kint, poo-poo kint, pocak meg ugye üres, mert négy órája ettünk utoljára, de nem akartam megtömni, mert ki tudja miket művel majd vele, nehogy viszontlássuk a tejecskét. Jól tettem, mert fogta így, fogta úgy, persze Missy visított, mint a kislamalc. Nudinan volt, és nagyon éhes. Súly 50% (5560 g - többre számítottam), fejkörfogat 50% (40 cm), hossz 75% felett (65 cm). Motoros készségek rendben. Persze nem sok kedve volt visítva, de miután megkapta a tejecskét és tele lett a pocak, még egy-két mondatot is odaröffent az őt megkínzó védőnőnek, és még tummy time-ot is prezentáltunk.

Kérdeztem a védőnőt, hogy hogy is van ezzel a formulázással, csak hogy tiszta legyen a kép. Mert amikor a 90 ml vízbe beleteszem a 3 kanálka tápszert (1 kanál 30 ml), akkor az 'eredmény' 115 ml lesz. Ha tehát a 'minimum fluid requirements' 110 ml, tegyük fel, és megissza az üveggel, abban tuladonképpen csak 90 ml folyadék van, a többi 'szárazanyag'. Ha 110 ml-re van szüksége, az a kész termékre vonatkozik, vagy a 110 ml tisztán vízre? Nem tudott választ adni.

A kezembe nyomott még egy kis füzetet is a hozzátáplálásról, hogy hamarosan elkezdhetem. Hamarosan, csodálkoztam!? Odébb van még a hat hónap, most járunk csak félidőnél. Azt mondta, hogy mivel a Kisasszony nem kizárólagosan anyatejjel van táplálva, ezért már 4 hónapos kortól kezdhetem a kiskanalazást. De nem is kizárólagosan tápszeres a gyerek! Még mindig a 'mummy's milk' dominál. Én ugyan nem tervezem négy hónaposan hozzátáplálni.

A vizit után be is dobta Missy a szunyát, a kortizol gondolom megint legyűrte. Négykor már azért felkeltettem, hogy enni is kellene valamit. Morci volt, mint szokott, ha keltve van, de úgy húzott le 170 ml-t, hogy még csak nem is pislogott közben.

Tegnap este esett le, hogy rosszul számolom a dolgokat(!), mert biz már nem nyolcszor eszünk egy nap, hanem csak hétszer, így a min. folyadék bevitelt héttel kell osztanom (csak azért jó tudni, hogy formulából egy korttyal se fogyjon több a kelleténél). Naponta két-háromszor kap formulát. Ebbe kerül a probiotikum is.

Én úgy számoltam, hogy a legutóbbi mérés óta (5100 g négy héttel ezelőtt) hetente átlagban 200 g-ot gyarapszik majd CukorBorsó, és úgy 5.9 kg-ra saccoltam. Ehhez képest 460 g volt csak a plusz. A védőnő mondta, hogy a hízás lelassul, mert egyre aktívabb lesz. Az aktivitás már most is bőven jelen van, mukacol egész nap, lekalimpálja a tejecskét.

Falat nagyon. Használja a kezeit (ma épp a felhúzott térdeivel játszott). Rámarkol mindenre, amit csak elé rakok. Persze van olyan is, amikor nem falat, amikor mást is csinálnék, pl. ebédelnék, vagy amikor már harmadszor hagyom ott a pumpát, mert nem bír magával és csak vinnyog, de jó baba és nagyon örülök, hogy engem választott anyjának!

Az esti önaltatás is oda, amióta betöltöttük a három hónapot (korán tapskoltunk). Azóta úgy megy csak, ha mami 'ottfelejti' a kezét.

A mai terméshozam (13+4):
• 03:00 - 95 ml B + 110 ml J
• 09:20 - 70 ml B + 80 ml J
• 16:40 - 70 ml B + 78 ml J
• 22:20 - 78 ml B + 78 ml J
Totál: 659 ml (napi min. szükséglet 79%-a)

Thursday 20 September 2012

Játék: 0-12 hónap

ELC-Blossom-Farm-Woolly-Lamb-Squeaker-Rattle
ELC Blossom Farm Woolly Lamb Squeaker Rattle

Az első három hónapban csak megfigyeli a környezetét. Mivel a látása még mindig homályos, az élénk, merész mintájú dolgokkal érdemes körülvenni. Később az egyéb érzékszerveire is ható, kölcsönhatást (interaction) promótáló játékok a megfelelőek, ami zajt ad ki, ha megérinti (recseg, csörög, nyivog), továbbá a változatos textúrák. Néhány ötlet: élénk színű, sokmintás 'cot mobile', csörgő (rattle), babatükör, mosolygó arcú, puha, mosható, színes kitömött állatok és babák, meg szövet labdák. /parents.com/

ELC-Blossom-Farm-Touch-and-Feel-Cubes
ELC Blossom Farm Touch and Feel Cubes


Csíkos cica: bal oldala zöld-kék csíkos pamut anyag, jobb oldala zöld háttéren plüss piros négyzet, háta zöld-kék kunkorodó cicafarok, alja rózsaszín sárga csíkkal. Recseg. Sárga birka: bal oldala kiálló krém színű báránybunda, jobb oldala krémben piros kör, háta babatükör, alja piros. Recseg. Kék lovacska: bal oldala kék kockás, jobb oldala kékben piros kockás háromszög, háta kék-fehérben piros  póni sörény, alja piros kockás. Csörög. Piros tehénke: bal oldala puha bordázott anyag, jobb oldala piros alapban kék kockás felhő, háta zöldben csillogó anyagú kör, alja kék kockás. Csörög.

ELC-Blossom-Farm-Chime-Ball-lamb
ELC Blossom Farm Chime Ball lamb

Hat cikkből álló csörgő-csilingelő puha labda:
kék lovacska, piros tehénke, zöld-kék csíkos cica, krém egérke, narancs bárány, rózsaszín-narancs csíkos felhő-virág.

ELC-Blossom-Farm-Chime-Ball-cow
ELC Blossom Farm Chime Ball cow

Down there

Tegnap este nem kellett a 8 órás 'top up' (ilyen még nem volt!), helyette 10:30-ra lettünk éhesek, de azért a hajnali 2 órás tejecske el nem maradhatott.

A pelenkacseréhez legalább még két kézre szükségem lenne. Az nem elég, hogy kalimpál, néha olyan erősen, hogy kirántja az egyik lábát a bal kezemből (mialatt a jobbal a popóját takarítom). Jobb esetben csak a lábát teszi a pelusba, de újabban még feneken is csapkodja magát, és az sem zavarja, ha épp poo-poo-s. Ha nem vagyok elég ügyes, veszi is a kezét a szájába. Ezért van kéznél egy törlő is, hogy elkapjam vele, mielőtt betenné a szájába azt ami már egyszer kijött a másik oldalon.

A kezeit már egész ügyesen elnézegeti. Néha hadonászás közen fejbe-fejbe vágja magát (koppan is rendesen), ilyenkor meglepődik egy-két másodpercre, majd vígan megy tovább a móka. Az új hajacska is növöget már, rövid, pihés, és sokkal világosabb, mint amivel született.

Reggel GP-nél jártam, hogy kiírassam a szopis tanácsadó által javasolt Bactroban cicikrémet (mert csak vényre kapható a gyógyszertárban). Megnézte a ciciket, jól össze is nyomorgatta, nem esett kétségbe. Először tablettás antibiotikumot akart felírni, mondtam, hogy arról szó sem lehet (helló, szoptatok!), de hogy hát SAFE, na persze, hogy az. Mintha nem kapott már így is épp elég antibiotikumot a baba. Fintorogva, de felírta a Bactroban krémet (mupirocin, antibacterial), meg odafirkantotta mellé a clotrimazole-t (Canesten). Inkább krém, mint tabletta. Csak kevesebb kerül így a tejbe, mint szájon át.

Méhnyak kenetet is kértem (szülés után három hónappal ajánlják - smear test, Papanicolaou test). Egy nagyon csinos (nem, dehogy, borzalmas!!) hemangioma (pyogenic granuloma) növekszik az alsó hüvelyi falon. Kérdezte, hogy fáj-e szex közben. Szex? Az meg mi?!? A drágaszág a metszés (episiotomy) kövektezménye, így beutalót is kellett kértem a nőgyógyászatra (gynaecology), hogy leégessék. Jájj. Említettem azt is, hogy ha négykézláb tornázok levegő kerül be, meg aztán hangosan távozik (a hüvelyől!). Arról nem is beszélve, hogy 2-3 hete szivárog a pee-pee (akkora a lyuk a katétertől, hogy csuda!). Csak hogy ne legyen unalmas az élet, ugye. Csinálgatom én a Kegel-t (pelvic floor exercise), de úgy látszik nem sok eredménnyel. Megnézte köhögésnél is, de az rendben van, nem fordul ki a méh, csak még mindig gyengék az izmok, ezért szivárgok, és ezért kerülhet bele levegő.

A mai terméshozam (13+3):
• 03:00 - 60 ml B + 70 ml J
• 08:30 - 50 ml B + 65 ml J
• 17:00 - 85 ml B + 90 ml J
Totál: 420 ml

Wednesday 19 September 2012

Sokminden

Nyolc és fél óra szunyát nyomott egyszuszra az esti 8 órás 'top-up' után és csak 4:30-kor kezdett el mocorogni, hogy hol a kaja. Ehhez nagyon is hozzá tudnánk szokni.

Megfigyeltem, hogy a fejét jobb oldalra fordítva alszik (csak és kizárólag), és ha ébren van, akkor is szinte csak arra nézelődik ha a hátán van (kézben jobbra is, balra is). Hiába lóg Boris a másik oldalon, neki csak a jobb oldala tetszik. Átkerült hát a könyve is arra az oldalra, Boris alá, meg néhány recsegős, csörgő játék. Hátha (is) 'odaszokik'.

Tummy time után mellé feküdtem és a bal fülébe recsetettem az egyik Baglyot. Fülét sem mozdította, nyomta a szöveget a másik oldalnak. Már amikor zsibbadásnak indult a kezem, és egy kicsit idegesebben rázogattam szerencsétlen állatot, odafordult, 'mit rázod, nem tűnt fel, hogy nem érdekel!' kifejezéssel az arcán, majd vissza is forult és szövegelt tovább.

Már nem bátortalan semmit megfogni ha a hátán is van. Amit a kezébe adtam, ráfogott, majd ment is a szájába.

Az evések közötti szundi ma nem nagyon ment. Betakartam, benyomtam cum-cumot, majd magára hagytam, eddig olyan szépen ment az önaltatás. Eddig. Énekelve - csak úgy hívom 'whale song' - szólongatott, 'hol vagy már, kiesett a cumi'.

Cum-cum sem tudta ma túlzottan lekötni, álomra csalogatni. Inkább ujjrágcsa. A mutató meg hüvelykujját használja erre a célra. Néha jó mélyre megy, ilyenkor csak fintorog. Cum-cum is csak engedéllyel kerülhet a mindent megkóstoló szájacskába. Meg szoktam kérdezni 'kéred cum-cumot?', miközben az orra elé emelem. Ha nyitja a száját zöld a lámpa, ha nem, cum-cumnak esélye sincs.

Ma úgy esett jól az elalvás (még ha csak 15-20 percre is), hogy a kezemmel meg-megsimogattam a buksiját, amit ő aztán a pofijához, az orra elé szorított. A kiságya felé görnyedve vártam, hogy eresszen a szorításból, hogy 'meg tudjak lógni'. Volt, hogy negyed órát is így voltunk. Milyen praktikus is lenne csak lepattintani és otthagyni a rabul ejtett kezet. No de mihez is kezdenék szadon, de kéz nélkül?

Ha nem ment az alvás, körberaktam játékokkal, csörgőt is kapott a csuklójára, hogy elfoglalja magát. Ment a szövegelés, időnként valami recsegett, majd egyszer csak csend lett. Benéztem hát, biztos bealudt, hogy kivegyem a játékokal. Mit látok, fejjel lefelé vigyorog, a feje ahol a lába szokott lenni, a lába pedig a feje helyén.

A csüngős fülbevalók kora lejárt. Fodrászhoz is ideje elmenni. Hol a fülembe, hol a hajamba kapaszkodik.

Visszatértem a lanolinhoz. Meghajszárítózom ugyan a cicihegyeket, de jó vastagon be is kenem utána. Ma már tudtam úgy pumpázni, hogy nem volt ordíthatnékom.

A mai terméshozam:
• 05:20 - 78 ml B + 92 ml J
• 12:20- 60 ml B + 75 ml J
• 20:20 - 70 ml B + 80 ml J
Totál: 455 ml

Tuesday 18 September 2012

Három hónaposak lettünk

A napirendünk a 3-6-9-12. Este 6-kor vacsora, 8-kor 'top up' (egy újabb full adag), 2-kor (félálomban) tejecske, reggel 6-kor reggeli, majd a 9-12-3, és már el is érkeztünk a vacsorához. Este-éjjel 6+4 óra szunya.

A jáccást azt nagyon szeretjük, legyen az bicikli, csörgő-zörgő dolgok a magasba emelése és lassú közeledése, vagy egész közelről szemlélhető tárgyak pofozgatása. A kezébe adott csörgőt vígan lengeti, rövid ideig ugyan, de lassan rájön, hogyan is működnek a dolgok, mitől is csörög vagy recseg pl. Panda.

Be nem áll a csinos kis szája, egész nap nyomja, hol nekem, hol Micének, ma meg már magának a babatükörbe. Újabban még kaja közben is szövegel, amikor már a végéhez közeledünk, elkezd csicseregni úgy hogy még tele a szája.

Nem erőltetek rá semmit. Mindegyik Midwife, GP meg a PHN is elmehet a manóba. Missy nem olvasta a könyveket, hogy hogy kellene ennie, mennyit, meg mikor. Eszik, amikor éhes, annyit amennyit akar (persze csak 'mummy's milk'-ből), de nagyon pontosan jár a kis svájci óraja, a kajaidő továbbra is szent és sérthetetlen, egy percet sem késhet. Utána bármi jöhet, de előtte semmi sem érdekel minket.

Elaludni úgy szokott, hogy az egyik tenyerecskéjével beborítja az orrát. Az alvás pedig két mancsunk a fülünk mellett, 'megadom magam' tartásban, bár újabban mint a Corcovado-i Cristo Redentor. Ezért van az, amikor bevesszük a nagyágyba ő a felét el is foglalja, mi meg ketten a maradékon kucorgunk.

A probiotikum szépen helyrehozta Missy pociját, nem kell aggódnom, hogy kiszáradhat. Igaz, az elmúlt 20-22 órában csak egyszer volt poo-poo, de az a pelus úgy meg volt rakva, mint a karácsonyi asztal!

A buksiján a cradle cap (infantile seborrheic dermatitis), amióta olívaolajozom jobban kisárgult, és a feje tetején is lett belőle, meg a jobb szemöldökén, de naponta átdörzsölgetve a babakefével (olívás vatta után) már szépen hámlik.

A délelőttöt az egyik kórhazban megismert ismerőssel töltöttük. Jövő héten lesz négy hónapos a babája. A védőnője azt tanácsolta, kezdjék el a hozzátáplálást. Ledöbbentem.

A szoptatás, tejleadás tényleg agyban dől el. Annyira feszült voltam hogy nem megy a pumpa a fájdalomtól, meg már azt hittem ennyi a pumpálásnak, és a szorongás, hogy lesz így tejecske. Reggel is csak két 50 ml-t sikerült kinyomorgatni, pedig éreztem, hogy lenne még bőven. A délelőtti séta, csevegés segített, kikapcsolt. Hazaérvén mély lélegzetetvételek, elképzeltem Missy szájában a cicit és megindult a tejecske, ki is ürült szépen mindkét cici.

A mai terméshozam:
• 06:20 - 50 ml B + 50 ml J
• 12:45- 100 ml B + 120 ml J
• 20:20 - 80 ml B + 100 ml J
Totál: 500 ml

Monday 17 September 2012

Tizenhárom hetesek lettünk

Napról napra, hétről hétre egyre mélyebbre nő a kötődés. Olyan mintha mindig is része lett volna az életemnek. Egész nap el tudnám szagolgatni, simogatni. Éjjel különösen, amikor megtölti a pociját, majd felteszem a vállamra, várjuk a börpit, persze egyből visszaalszik, én meg csak dülöngélek vele, szagolgatom, ölelgetem. Ő is visszaölel már, úgy szoktunk nézelődni napközben.

Hajnalban bevettem a Drágát az ágyunkba, mert olyan kis jégcsap volt mindkét mancsocskája. Megsajnáltam, hogy ő ott egyedül a kiságyban, nem melegíti senki.

Egész nap nagy kínom volt. Sehogy nem akart összejönni a 'let down'. Sem a forró borogatás, sem a zuhany, sem a masszírozás nem segített. Fel kellett keltenem Kisasszonyt, hogy asszisztáljon. Ugy tűnt fel is oldotta, de délutánra a reggeli jókora csomó mellett még egy öklömnyi termett. Nem is tudtam Missyt magamhoz emelni egész nap. Este is csak 2 x 20 perc pumpa árán sikerült enyhíteni a feszitő fájdalmon. Mindehez hozzájött a mellbimbók égető, szúró fájdalma pumpakor. A szopis tanácsadó javaslatára hájszárítóztam péntek óta, meg esténként melltartó nélkül aludtam. Ki is szárádt mindkettő rendesen. Fogat összeszorítva kínlódtam a pumpa alatt, de nem hozta meg a kellő eredményt.

A mai terméshozam:
• 03:45 - 80 ml B + 113 ml J
• 08:45 - 35 ml B + 63 ml J
• 14:00 - 40 ml B + 68 ml J
• 21:10 - 50 ml B + 100 ml J
Totál: 549 ml

Sunday 16 September 2012

Nem, és nem

Csak az esik jól, ha otthon van kitörölve a fenekünk, finom langyos vizecskével és puha vattácskával, gondoltam én, amikor már sokadjára visítottuk végig a házon kívüli peluscserét. Más lehet itt a gond, mint puszta kényelem. Talán az erős fehér fény, vagy az erős illatosító, vagy a helyiséget betöltő (idegen) tömény poo-poo szag, vagy így minden együtt. Bár egyenként is épp elég felzaklató. Ma csak épp begurultunk a járgánnyal, még be sem zártam magunk mögött az ajtót, máris visítva tiltakozott Missy.

Ha nem cserélek pelust, nyűgös, nyughatatlan. Ha lecserélem vigasztalhatatlanul felingerli magát. Patthelyzet.

A mai terméshozam:
• 09:30 - 105 ml B + 90 ml J
• 19:10 - 80 ml B + 105 ml J
Totál: 380 ml

Saturday 15 September 2012

Cserfes Missy

Nagy dumás lesz a Kiscsaj, nyomja amikor csak nem alszik. Már nem a két kis kezét lengetve magyaráz, hanem vokálisan szövegel: möa, öe, eöe, ve, ám, eö.

A poo-poo dolog rendeződni látszik, a 48 órája szedett probiotikum megtette hatását. Meg is lepődtem, hogy ilyen hamar visszaállt a mustár, mind színben, mind állagban. Ennyit az új GP-ről. Kenheti a hajára. Azt is csak ma merte Férj elmondani, hogy a timerosal kérdésünkre, vagyis hogy tartalmaz-e a 6-in-1 higanyt, annyit mondott, hogy az a higany nem olyan veszélyes, mint a másik higany (miért, van veszélytelen higany is?!?), közben a számítógépen keresgetett valamit, én azt hittem valami orvosi adatbázisban néz utána, Férj ma bökte ki, hogy az biz a Wikipedia volt. Ezért fizettünk 55 jurót. Nájsz!

A mai terméshozam:
• 06:40 - 117 ml B + 122 ml J
• 14:00 - 100 ml B + 90 ml J
• 21:30 - 90 ml B + 88 ml J
Totál: 607 ml

Friday 14 September 2012

Sokk, a duma

Délután megjött a laboreredmény. Negatív. Semmit sem találtak. Semmi sem nő, semmi sem tanyázik a poo-poo-ban. Nincs baci. Jó hír, nagyon jó! De akkor vajon mitől híg, zöldes, 'taknyos' állagú és időnként habzón jőn ki?!?

A tegnapi védőnőtől egy (mo-i) szoptatási tanácsadó telefonszámát is megkaptam. A cél (továbbra is) pumpáról cicire. Nem adom fel, míg egy darabban látsz, Nem adom fel, míg életben találsz... Emilt is váltottunk. Pucérkodtam, küldtem cicis képket, ugyanis az újabban kifehéredő (túrós szerű réteg) mellbimbó nem hagy nyugodni. A védőnő (public health nurse, közegészségügyi nővér, ha úgy tetszik) itt sem esett kétségbe. A tanácsadó gombás-bakteriális kombinált fertőzésekre gyanakszik. Na puff. Csak hogy ne legyen unalmas. Használat után hajszárítózni ajánlja, hogy teljesen megszáradhasson. A Canesten is szóba került, de nem igazán hajlok rá. Azzal sem segítettem, hogy bekentem anyatejjel, mert táptalaj, mondta. A cicipárna (breast pad), ami mostanság állandó (no nem azért mert csöpögnék, hanem mert kellően vastag, hogy minden ingert távol tartson a mostanra már amúgy is túlingerelt rügyektől) alatt nem is maradt száraz. Igaz, nem is hagytam kiszáradni, vastagon kentem rá a lanolint. Canesten helyett natúr probiotikumos joghurtot tettem rájuk este. És itt jött a sokk, a jobb mellbimbóm nyaka felül teljesen érzéketlen!! Köszönöm pumpa.

Vacsora előtti peluscsere. Közben beszélgetünk, hogy volt a munkában, mi volt a menü, mire Missy türelmét vesztve: mam, mam, mam! [Sok a duma, adjatok kaját!!] Összenéztünk. Én nem mam-mam-mázok neki napközben, mentegetőztem.

A mai terméshozam:
• 04:00 - 105 ml B + 115 ml J
• 13:00 - 115 ml B + 115 ml J
• 21:00 - 90 ml B + 90 ml J
Totál: 630 ml

Thursday 13 September 2012

UDO

Az egyik ismerős anyuka megadta a (mo-i) védőnője telefonszámát, amin aztán konzultáltunk a 'tatonyos' poo-poo ügyében. Szerinte a tünetek alapján valami fertőzéses hasmenésnek hangzik. Egyből a probiotikumokat javasolta (itteni védőnő szerint nincs, háziorvos meg nem ajánlja). Hiába szedtem én lelkesen a probiotikumokat, mondta, nem a tejjel kerülnek át (mint hittem), hanem a bőrön keresztül. Lehet benne valami. Három héttel ezelőttig nem is volt semmi probléma (plenty of skin-to-skin contact). Se nyálka nem volt, se híg nem volt, de amióta pumpa van cici helyett, így játrunk, hogy megjártuk.

A sarki gyógyszertáros (akinek a véleményére adok, mert sosem tukmal rank gyogyszeripari terméket, ha van alternatív) most sem a saját kis portékáját sózta rám, hanem elküldött a közeli bio boltba (health shop). Amikor ott megemlítettem, hogy nekem biz kisbaba probiotikum kell, már hozták is a hűtőszekrényből.

Udos-Choice-Infants-Blend-Probiotic-Powder
Udos Choice Infants Blend Probiotic Powder

Hétféle baktériumtörzs az egészséges csecsemő mikroflóráért
(grammonként 2 billió aktív sejt):

Lactobacillus casei
Streptococcus thermophilus
Bifdobacterium infantis
Lactobacillus acidophilus
Bifdobacterium bifdum
Bifdobacterium breve
Lactobacillus bulgaricus

A mai terméshozam:
• 03:00 - 80 ml B + 75 ml J
• 11:00 - 90 ml B + 90 ml J
• 20:00 - 90 ml B + 85 ml J
Totál: 510 ml

Wednesday 12 September 2012

Úgy már más

A kora délitáni tummy time vígan telt (semmi nyeke-nyeke, semmi morciás, még csak nyögdécselés se) mindaddig, amíg Missy meg nem unta, én meg, a szokásos felveszem helyett, hasról a hátára nem fordítottam. Csak egy hirtelen ötlet volt, de igencsak rossznak bizonyult. Az ijedelem (vagy a meglepettség) úgy megríkatta, hogy hosszú percekig kellett vigasztalni, mire rájött, hogy tulajdonképpen nem történt semmi baj. Játszottunk, ettünk, aludtunk, és amikor eljött a köbetkező tummy-zás ideje, hasára teszem, hát mit csinál, eldől jobbra. Majd megint, megint, és megint. Közben nagyokat kacarászva, kaján vigyorral az arcán.

A mai terméshozam:
• 02:20 - 63 ml B + 62 ml J
• 09:30 - 90 ml B + 82 ml J
• 16:00 - 85 ml B + 80 ml J
• 21:30 - 75 ml B + 70 ml J
Totál: 607 ml

Tuesday 11 September 2012

Górcső alatt

Reggel ment a poo-poo a háziorvoshoz, hogy küldjék csak szépen el a laborba, mert bármennyire is az a javaslat, hogy várjak péntekig, nem tudok, de nem is akarok. Már így is túl sokat kuruttyoltam a zöld(es), nyúlós, nyálkás, híg poo-poo felett. A védőnő szerint továbbra sincs ok az aggodalomra. Persze hogy nincs, majd aggódjunk akkor, amikor nagy(obb) a baj. Hiába kezdődött három hete, hiába 'tatnyos' most már minden egyes pelus, no need to worry. A 'wait and see'-t nem nekem találták ki.

Úgy látszik beálltunk, este hatkor vacsora, nyolckor 'top-up' (egy újabb 115-135 ml), hajnali kettőkor tejecske, reggel hatkor pedig reggeli. Hat plusz négy óra szunya. Banának, mamának és persze papának pihentető beosztás.

A mai terméshozam:
• 02:15 - 62 ml B + 58 ml J
• 10:15 - 95 ml B + 90 ml J
• 16:00 - 90 ml B + 82 ml J
• 21:30 - 68 ml B + 60 ml J
Totál: 605 ml

Monday 10 September 2012

Tizenkét hetesek lettünk

Tizenkét hét. Hogy repül az idő! Csak tudnám hova siet!? A szerelem nagyobb, mint valaha. Nem lehet betelni Vele. Kíváncsi, élénk természet. Fürkésző szemek. Bárcsonyos tenyérkék. Kerek kézfejecskék. Vigyorgás, kacarászás. Zabálni való lurkó.

Tegnap óta be nem áll a szája, gügyög, gagyog, magyaráz, mesél, válaszol, ha kérdezünk, szövegel egész nap. Az evés meg az alvás megy mint a karikacsapás. 120-140 ml tejecske is lecsúszik (alkalmanként akár 160 ml is!!). A mummy's milk-et nem is sajnálom, amennyi jól esik, de tápszerből szigorúan a 115 ml a felső határ. Evés után játszás. Most épp Freddie-vel. Majd amikor már elég, nyekken egyet, ilyenkor tudom, hogy irány a kuckó, mancs az orr elé és már alszunk is.

Reggel a háziorvosnál jártunk oltás ügyben. Miközben zúdítottuk rá a kérdéseinket (amikre a válaszok valahogy így hangoztak, hogy jaj, most nem jut eszeme, jaj, most nem emlékszem rá pontosan, jaj, bla-bla-bla), közölte, hogy a konzultációs idő 15 perc, meg hogy nagy a sor odakint (ketten ültek a váróban, még másik orvos is rendelt), és ha tovább szeretnénk beszélgetni a témáról, jöjjünk vissza egy másik időponttal. Persze, más dolgunk sincs, se nekem, se a 12 hetes babának. Kértünk egy 'beutalót' (referral letter) egy gyerekorvoshoz (paediatrician), hátha vele érdemben is lehet majd beszélgetni a témáról.

Kértünk listát, hogy miből is áll egy-egy oltóanyag (azon túl természetesen, hogy mi ellen olt), pontosan milyen összetevői vannak, milyen adalékok alkotják. El is ment érte, majd visszatért üres kézzel, hogy most épp nem tud adni. Majd amikor megkérzedtem, hogy ha ennyire ajánlott, ennyire fontos a 'mass immunization', akkor miért nem kötelező, azt válaszolta, hogy ez egy demokratikus ország. Frászt, csak büdös a felelősségvállalás!

A 'tatnyos poo-poo'-ról nem is hallott (3 gyereke is van), de ha eszik a gyerek, nincs baja, mondta. Majd azért visszahívott delután, hogy beszélt egy gyerekorvossal, aki azt tanácsolta, hogy let's wait and see what happens. Feldühít ez a hozzáállás!!

A védőnő sem tudja, hogy mitől van a tatnyos poo-poo, de aggodalomra semmi ok. Ez így nagyon érdekes!

A mai terméshozam:
• 03:00 - 90 ml B + 80 ml J
• 09:00 - 78 ml B + 75 ml J
• 15:20 - 75 ml B + 80 ml J
• 21:20 - 75 ml B + 68 ml J
Totál: 621 ml (napi min. szükséglet 81.1%-a) - woo-hoo, új rekord!!

* Bár a legutóbbi mérés (3 hete és 3 napja) óta a súlya valahol 5640-5760 g között lehet, ami 846-864 ml napi minimum 'fluid requirement'-et jelent, így valószínűleg nem 80%, hanem 71-73% inkább, de a 600 ml feletti teljesítményre is irtó büszke vagyok! Nesze nektek Breatfeeding Support, erre varrjatok gombot!

Sunday 9 September 2012

Freddie és Panda

Lamaze-Freddie-the-Firefly
Lamaze Freddie the Firefly
Színes és recseg, Freddie a szentjánosbogár (akit először lepkének néztem, majd szitakötőnek). A különböző színű anyagok textúrája más és más. A recsegő szárnyak hátoldala fekete-fehér csíkos meg pettyes. Van rajta (rejtett) babatükör, nyivogó, meg katica formájú rágóka. A feje pedig csörög. Remek elfoglaltság. Missy figyelmét meg is ragadta már az első perctől. Hosszan játszott vele (tulajdonképpen alaposan agyonverte), próbálgatva a kéz-koordinációt.

Lamaze-Contrast-Bend-and-Squeak-Panda
Lamaze Contrast Bend and Squeak Panda
A szorításra nyivogó-vinnyogó Panda, akinek valójában rekedt vadkacsa hangja van, tovább gazdagítja a kedvelt Panda-kollekciót.

Baba is, mama is

Tegnap olyannyira el voltunk keseredve, hogy kétszer is sírásra adtuk a fejünket. Ha lúd, legyen kövér alapon, nem is holmi nyeke-nyeke, de olyan eget-földer rengető, szemeket-szorosan-lezáró, visító, sikító, kifulladásig sírásra. Ilyenkor semmi sem segít és semmi sem jó, sehogy sem jó. Az utóbbi egy hétben fordul ez elő, ha nem is napi, de kétnapi fel-felbukkanással. Mami szíve meg majd meghasad, hogy hol fáj, hol szúr, mi a baj, mi bánt. Krokodilkönnyes szemek és szipogás még hosszú percekkel később is, és szomorú, szomorú arcocska. Talán a 'tatnyos' poo-poo-hoz van köze. Talán azok a fogacskák. Talán a jobb fülecskénk (a jobb orrlyukban 2-3 napja kevés tatonyka tanyázott, majd ma délutánra fülzsír gyűlt fel). Este meg a kinyert tejecskét voltam ügyes felborítani, így a részemről is meg volt a sírás mára.

MarksandSpencer-Cotton-Bunny-T-Shirt
Marks and Spencer Cotton Bunny T-Shirt

A mai terméshozam:
• 05:50 - 100 ml B + 75 ml J
• 12:10 - 87 ml B + 85 ml J
• 20:00 - 95 ml B + 80 ml J
Totál: 522 ml (napi szükséglet 68.2%-a)

Saturday 8 September 2012

Létezik?

MAM Starter and Clip Teether
MAM Starter and Clip Teether

Hogy a Drága fogzana?? Egy hete is meg van már, hogy mindenhová jut - nem kevés - babanyál. Az ujjszopás abbamaradt, helyette az öklünket gyömöszöljük a szánka és csócsáljuk rendületlenül, amiről az elején én azt gondoltam, hogy éhes, de evés (130-140 ml!!) után is befigyel az ökölcsócsa. A poo-poo is hígabb a korábban megszokottnál. Nyűgösebbek is vagyunk időnként. A cumit is inkább rágni próbáljuk, mint szívni. Létezik, hogy fogzana?!? Beszereztünk hát rágókát (BPA-free), kettőt is, hogy legyen min csócsálni azoknak az apró fogacskáknak, ha úgy gondolják itt az idő.

MAM Bite and Relax Phase 1 Mini Teether
MAM Bite and Relax Phase 1 Mini Teether

A mai terméshozam:
• 02:45 - 65 ml B + 60 ml J
• 10:10 - 90 ml B + 82 ml J
• 20:50 - 100 ml B + 115 ml J
Totál: 512 ml (napi szükséglet 66.9%-a)

Ami sok, az sokk

Szombat, kora délutáni séta, egy kis szunya a buggy-ban, egy kis nézelődés, majd tejecske. Szépen alakult a napunk mindaddig, amíg be nem figyelt Rotyi Róka. Hozta az egész falkát! A pelus, a body, de még a rugi is alaposan meg lett tisztelve. Missy meg olyan rossz néven vette, hogy alig tudtuk megvigasztalni. A baba törlőkendővel is inkább csak szétkentem, mint leszedtem a kis ravaszt. A fél csomag elfogyott, mire tiszta lett a popó. Nem tudok én törlőkendővel popsit tisztára varázsolni, csak a jó öreg vatta meg meleg víz az igazi.

Pampers-New-Baby-Nappies-Size-2
Pampers New Baby Nappies Size 2

Amióta új a dizájn a (z olyan jól bevált, születéstől használt, korábban semmi gondot nem okozó) pelenkán, már nincs olyan nap, hogy ne folyna ki a pee-pee, és az elkószált poo-poo is egyre gyakoribb. Manapság már annak örülök, ha bent marad a bugyiban a Róka és nem kíváncsiskodik. A mai volt a legveszélyesebb, a háta közepétől a hasa aljáig bejárt mindent. Eco pelenka ide vagy oda, ez így nem mehet tovább! Két új pelenkát tesztelünk az elkövetkező napokban: Pampers és Huggies. Jőzzön a jobbik!

Huggies-Newborn-Nappies-Size-2
Huggies Newborn Nappies Size 2

Friday 7 September 2012

Probiotikumok

A poo-poo továbbra is 'taknyos'. Az okok között szerepelhet: foremilk - hindmilk egyensúlyhiány, tejfehérje intolerancia, tápanyagok felszívódási zavara, fogzás, vírus, túletetés. A foremilk - hindmilk arányát nem tudom szábályozni, a pumpa szíjjjja ami gyün és mixelve lesz az üvegben. A tejfehérje intolerancia ügyben azt tudom tenni, hogy elhagyom a tejtermékeket, amiből mostanság fogyott rendesen. De eddig is ettem sajtot, joghurtot, tejszínt, tejet, miért most jönne ki? A tápanyagok felszívódási zavarát okozhatja az előző. Okozhatja? Fogzás? Két és fél hónaposan? Mondjuk, nyáladzik a Drága, és harapdálja is az öklöcskéit. Eddig azt hittem, hogy csak azért mert éhes, de 145 ml után is!? A zöld nyálkás poo-poo-t okozhatja vírus. De csak akkor zöld a poo-poo, ha előtte vacsorára egy nagy tál saláta fogyott (rukolából, spenótból, mángoldból), amúgy sárga-narancssárga. Túletetés, hát ha 110 után még követelőzik és csak akkor van nyugi, ha kap még tejecskét, akkor csak éhes, és nem unalomból eszik.

A fejecskéje tetején, elől, a homlokon, ahol a haj vonala kezdődik, a halvány sárgás, 'pikkelyes', 'kérges' bőr a cradle cap (seborrhoeic dermatitis, crusta lactea). Oka lehet gombás fertőzés és a faggyúmirigyek túltermelése. A gombás fertőzés összefüggésben állhat az antibiotikumokkal, ha az anya a baba születése előtt, illetve ha a baba az első héten antibiotikumot kapott. Aa antibiotikum elpusztítja ugyan a káros baktériumokat, de nem válogat és a 'hasznos' baktériumokat is, amelyek ugye megakadályoznák az 'élesztőgomba' növekedését.

Prebio-7-Probiotic-Capsules
Prebio 7 Probiotic Capsules

Mivel a babák steril bélrendszerrel születnek, fontos, hogy jótékony baktériumokat telepítsünk meg benne. Erre a legmegfelelőbb megoldás az anyatejjel bekerülő probiotikumok. Szedtem is lelkesen már az első naptól kezdve, mert szerettem volna, ha ezek a jó bacik mielőbb kuckót találnának magunkak a pici pociban (mert az immunrendszerünk a gyomrunkban van), hogy ne engedjék elszaporidni az esetlegesen bekerülő rossz bacikat. Majd az antibiotikumos kezelés hírére kettőre emeltem a megelőzésre ajánlott napi egy kapszulát. Nem is volt probléma eddig sem a poo-poo-val, a cradle cap is csak újabban látható. A megelőző napi egy kapszulát majd most visszaemelem kettőre.

A probiotikumok (jótékony baktériumok), amik pl. a natúr joghurtban is laknak, segítenek megszüntetni a hasmenést, küzdenek a gombás fertőzések ellen, javítják a laktóz-intoleranciát. A Prebio 7 kapszula pl. a következő hét hasznos baktériumokat tartalmazza: L. Acidophilus, L. Casei, Streptococcus Thermophilus, B. Bifidum, L. Bulgaricus, B. Longum, L. Lactis.

A bukisját olívaolajos (bio, extra szűz) vattával kenem át, naponta kétszer. Ma pedig olívaolajos masszázst is kapott, mert a pocakján és a kis mellkasán száraznak találtam a bőrt. A védőnő a Silcock's Base nevű szert ajánlotta rá (a háziorvos pedig ugyanezt száraz bőrre), de miután a gyógyszertárban megkérdeztük mik is az összetevők (volt ott minden, mint karácsonykor!), úgy gondoltuk, ezt inkább nem kennénk a finom bababőrre.

A mai terméshozam:
• 03:00 - 82 ml B + 72 ml J
• 09:30 - 75 ml B + 72 ml J
• 15:45 - 70 ml B + 70 ml J
• 21:30 - 77 ml B + 72 ml J
Totál: 590 ml (napi szükséglet 77.1%-a)